





„A betűválasztás mellett más módszerekkel is csökkenthetők a kiadások. A Gartner amerikai elemzőcég megállapította, hogy ha a felhasználók alapbeállításként használják a kétoldalas nyomtatást, harminc százalékos papírköltség-csökkentésre számíthatnak."
Ahogy az eszközök úgy a nyomtatási költségek is eltérőek lehetnek. Hiszen egy színes nyomtatás dupla annyiba kerül, mint egy fekete-fehér nyomtatás.
A felmérések eredményéből kiderült, hogy a felhasználók arra gépre nyomtatnak leginkább, amely helyileg a legközelebb van hozzájuk. Ezért érdemes a színes nyomtatók helyett, a fekete fehéret a dolgozók közelbe tenni, vagy az eszközöket bevonva szervezetenként vagy osztályonként egy központi multifunkciós gépet kihelyezni.
„A nyomtatási előnézet tanulmányozásával további siker érhető el: a printereket gyártó amerikai Lexmark tanulmánya szerint az internet terjedése következtében a kinyomtatott oldalak 17 százaléka pocsékolás. Ezeken a lapokon csonka szövegek, fölösleges reklámok vagy haszontalan jogi figyelmeztetések állnak."
Idézet: HVG HETILAP 201014. SZÁM Cikk: BETŰELVETÉS
TCO auditok eredményéből egyértelműen kiderül, hogy csak kényelmi szempontból vásárolunk több nyomtatót. Egyet fekete-fehér nyomtatásra, egyet színes nyomtatásra, egyet, ami mindent tud (multi eszközök), egyet faxolni, és egyet, amit büszkén mutathatunk ügyfeleinknek vagy partnereinknek és folytathatnák tovább a felsorolást.
Így állhatott elő az a helyzet, hogy a vállalatoknál túlnyomó többségénél egy személyre átlagosan 1,3 eszköz is juthat. Ennek kiküszöbölésre mindenképpen javasolt az eszköz park felmérése TCO Audit keretében, amely eredményei alapján optimalizálhatjuk eszközparkunkat, ezáltal pedig csökkenthetjük nyomtatási- és eszköz-karbantartási költségeinket.
„A legtakarékosabb betűtípus kiválasztásával egyharmaddal is csökkenthetők a nyomtatási költségek – állítja a wisconsini egyetem informatikai tanszéke a tíz legismertebb karakterkészlet tesztelésére hivatkozva.
Vékonyabb betűi révén a Century Gothic márkanevű bizonyult a legjobbnak. Vele, heti 250 oldal kinyomtatása esetén, évi 14 ezer forintnyi összeggel került kevesebbe a printelés, mint a sokak által alapbeállításként használt Arial betűtípus esetében.
A neve alapján a legolcsóbbnak tűnő Econfont, valamint a szövegszerkesztők talán legismertebb típusa, a Times Roman is valamivel drágább volt, mint a húsz évvel ezelőtt megteremtett Century Gothic."
A Poszeidon egy modern, háromrétegű alkalmazás, ahol a rétegek sorrendben a következők:
![]() |
A rétegek ezen módon való szétválasztásával, a rendszerben praktikusan elkülönülnek bizonyos jól elhatárolható feladatcsoportok, amelynek eredménye egy, a mai követelményeknek megfelelő, rugalmas, központosított, skálázható és biztonságos architektúra. Az adatbázis réteghez tartoznak az adatkezelési, tárolási, archiválási technikák. A középső réteg - az alkalmazás-kiszolgáló - adja a rendszer magját, ez szervezi és irányítja a folyamatokat. A legfelső szint pedig a Windows alapú ügyfélprogram, ami a tulajdonképpeni interakció eszköze a felhasználók és a Poszeidon között. |
A Poszeidon lehetőséget biztosít több, különböző fájltároló kialakítására és használatára, melyek között a fájlok elosztása teljes mértékben a megrendelő igényeinek megfelelően alakítható ki.
A Poszeidon, a nagyfokú testreszabhatóság érdekében képes együttműködni, több széles körben elterjedt adatbázis-kezelővel is. Jelenleg a Microsoft SQL és az Oracle különböző verzióival képes integrálódni a rendszer.
A felsorolt tulajdonságoknak köszönhetően, a Poszeidon tetszőleges méretű és felépítésű szervezet igényeinek meg tud felelni, mivel a rendszer kapacitásának csak a felhasznált számítógépes infrastruktúra szab határt.
| A Poszeidon Ügyviteli és Iktatási Rendszer üzemeltetéséhez szükséges minimális hardver, szoftver igény |
|
hardver/szoftver |
1-10 felhasználó esetén |
10-50 felhasználó esetén |
|
Ha az adatbázis- és alkalmazásszerver egy gépen van, akkor minimum az alábbi feltételeknek kell teljesülniük: |
| CPU: |
min. DualCore E2180 |
min. DualCore E2180 |
| RAM: |
4 GB |
4 GB |
| HDD: |
320 GB (RAID tükrözés utáni tárterület) |
320 GB (RAID tükrözés utáni tárterület) |
| Operációs rendszer: |
32 bites, WIN2003 szerver |
32 bites, WIN2003 szerver |
| Adatbázis kezelő: |
Oracle Xpress (ingyenes), de javasolt az Oracle Standard, vagy MSSQL 2005 |
Oracle Standard, vagy MSSQL 2005 |
|
Javasolt lenne két szerver használata, egy adatbázis- és egy alkalmazás szerver. |
Abban az esetben, ha az adatbázis- és alkalmazásszerver külön gépen van, akkor minimum az alábbi feltételeknek kell teljesülniük:
| Adatbázisszerver paraméterei |
|
hardver/szoftver |
1-10 felhasználó esetén |
10-50 felhasználó esetén |
|
min. DualCore E2160 |
min. DualCore E2160 |
|
| RAM: |
2-4 GB |
2-4 GB |
| HDD: |
160 GB (RAID tükrözés utáni tárterület) |
160 GB (RAID tükrözés utáni tárterület) |
| Operációs rendszer: |
32 vagy 64 bites, WIN2003 szerver |
32 vagy 64 bites, WIN2003 szerver |
| Adatbázis kezelő: |
Oracle Xpress (ingyenes), de javasolt az Oracle Standard, vagy MSSQL 2005 |
Oracle Standard, vagy |
| Alkalmazásszerver paraméterei |
|
hardver/szoftver |
1-10 felhasználó esetén |
10-50 felhasználó esetén |
| CPU: |
min. DualCore E2160 |
min. DualCore E2160 |
| RAM: |
2-4 GB |
2-4 GB |
| HDD: |
160GB (RAID tükrözés utáni tárterület) |
160GB (RAID tükrözés utáni tárterület) |
| Operációs rendszer: |
32 bites, WIN2003 szerver |
32 bites, WIN2003 szerver |
| Adatbázis kezelő: |
Itt elegendő az Oracle kliens is. |
Itt elegendő az Oracle kliens is. |
| Ügyféloldali számítógépek paraméterei |
|
hardver/szoftver |
||
| Ajánlott CPU: |
P4 vagy Celeron 1.8 GHz |
|
| Ajánlott RAM: |
512 MB |
|
| Minimum CPU: |
P3 800 MHz |
|
| Minimum RAM: |
512 MB |
|
| Operációs rendszer: |
Microsoft Windows XP |
|
| Adatbázis kezelő: |
Ügyfélalkalmazás |
50 felhasználó feletti licence igény esetén a hardver és szoftver környezet kialakítása, előzetes helyzetfelmérés alapján partnereink (IBM, HP, Fujitsu-Siemens...) bevonásával történik az igényeknek megfelelően.
|
|
|
© 2012
SDA Informatika Zrt - www.sdainformatika.hu


