





Ahogy az eszközök úgy a nyomtatási költségek is eltérőek lehetnek. Hiszen egy színes nyomtatás dupla annyiba kerül, mint egy fekete-fehér nyomtatás.
A felmérések eredményéből kiderült, hogy a felhasználók arra gépre nyomtatnak leginkább, amely helyileg a legközelebb van hozzájuk. Ezért érdemes a színes nyomtatók helyett, a fekete fehéret a dolgozók közelbe tenni, vagy az eszközöket bevonva szervezetenként vagy osztályonként egy központi multifunkciós gépet kihelyezni.
TCO auditok eredményéből egyértelműen kiderül, hogy csak kényelmi szempontból vásárolunk több nyomtatót. Egyet fekete-fehér nyomtatásra, egyet színes nyomtatásra, egyet, ami mindent tud (multi eszközök), egyet faxolni, és egyet, amit büszkén mutathatunk ügyfeleinknek vagy partnereinknek és folytathatnák tovább a felsorolást.
Így állhatott elő az a helyzet, hogy a vállalatoknál túlnyomó többségénél egy személyre átlagosan 1,3 eszköz is juthat. Ennek kiküszöbölésre mindenképpen javasolt az eszköz park felmérése TCO Audit keretében, amely eredményei alapján optimalizálhatjuk eszközparkunkat, ezáltal pedig csökkenthetjük nyomtatási- és eszköz-karbantartási költségeinket.
„A legtakarékosabb betűtípus kiválasztásával egyharmaddal is csökkenthetők a nyomtatási költségek – állítja a wisconsini egyetem informatikai tanszéke a tíz legismertebb karakterkészlet tesztelésére hivatkozva.
Vékonyabb betűi révén a Century Gothic márkanevű bizonyult a legjobbnak. Vele, heti 250 oldal kinyomtatása esetén, évi 14 ezer forintnyi összeggel került kevesebbe a printelés, mint a sokak által alapbeállításként használt Arial betűtípus esetében.
A neve alapján a legolcsóbbnak tűnő Econfont, valamint a szövegszerkesztők talán legismertebb típusa, a Times Roman is valamivel drágább volt, mint a húsz évvel ezelőtt megteremtett Century Gothic."
„A nyomtatási előnézet tanulmányozásával további siker érhető el: a printereket gyártó amerikai Lexmark tanulmánya szerint az internet terjedése következtében a kinyomtatott oldalak 17 százaléka pocsékolás. Ezeken a lapokon csonka szövegek, fölösleges reklámok vagy haszontalan jogi figyelmeztetések állnak."
Idézet: HVG HETILAP 201014. SZÁM Cikk: BETŰELVETÉS
„A betűválasztás mellett más módszerekkel is csökkenthetők a kiadások. A Gartner amerikai elemzőcég megállapította, hogy ha a felhasználók alapbeállításként használják a kétoldalas nyomtatást, harminc százalékos papírköltség-csökkentésre számíthatnak."
|
Miért fordítana súlyos összegeket új irattári helyek kialakítására és irattárazási személyzet fenntartására? Vegye Ön is igénybe bérirattári szolgáltatásunkat, és tárolja Ön is iratait egy modern, 4,5 iratkilométer iratanyag befogadására alkalmas irattárban. Önnek nincs más dolga, mint iratait egy általunk rendelkezésre bocsátott egyedi azonosítóval ellátott iratgyűjtőkbe helyezni. Az így előkészített gyűjtőket munkatársaink biztonsági autóval a bérirattárba szállítják, ahol a strukturáltan kialakított polcrendszeren helyileg azonosítva (polcrendszer/polc/gyűjtőazonosító) tárolásra kerül, amelynek eléréséről Ön egy írásos dokumentumot kap. |
|
|
|
|
© 2012
SDA Informatika Zrt - www.sdainformatika.hu


