





Ahogy az eszközök úgy a nyomtatási költségek is eltérőek lehetnek. Hiszen egy színes nyomtatás dupla annyiba kerül, mint egy fekete-fehér nyomtatás.
A felmérések eredményéből kiderült, hogy a felhasználók arra gépre nyomtatnak leginkább, amely helyileg a legközelebb van hozzájuk. Ezért érdemes a színes nyomtatók helyett, a fekete fehéret a dolgozók közelbe tenni, vagy az eszközöket bevonva szervezetenként vagy osztályonként egy központi multifunkciós gépet kihelyezni.
TCO auditok eredményéből egyértelműen kiderül, hogy csak kényelmi szempontból vásárolunk több nyomtatót. Egyet fekete-fehér nyomtatásra, egyet színes nyomtatásra, egyet, ami mindent tud (multi eszközök), egyet faxolni, és egyet, amit büszkén mutathatunk ügyfeleinknek vagy partnereinknek és folytathatnák tovább a felsorolást.
Így állhatott elő az a helyzet, hogy a vállalatoknál túlnyomó többségénél egy személyre átlagosan 1,3 eszköz is juthat. Ennek kiküszöbölésre mindenképpen javasolt az eszköz park felmérése TCO Audit keretében, amely eredményei alapján optimalizálhatjuk eszközparkunkat, ezáltal pedig csökkenthetjük nyomtatási- és eszköz-karbantartási költségeinket.
„A betűválasztás mellett más módszerekkel is csökkenthetők a kiadások. A Gartner amerikai elemzőcég megállapította, hogy ha a felhasználók alapbeállításként használják a kétoldalas nyomtatást, harminc százalékos papírköltség-csökkentésre számíthatnak."
„A nyomtatási előnézet tanulmányozásával további siker érhető el: a printereket gyártó amerikai Lexmark tanulmánya szerint az internet terjedése következtében a kinyomtatott oldalak 17 százaléka pocsékolás. Ezeken a lapokon csonka szövegek, fölösleges reklámok vagy haszontalan jogi figyelmeztetések állnak."
Idézet: HVG HETILAP 201014. SZÁM Cikk: BETŰELVETÉS
„A legtakarékosabb betűtípus kiválasztásával egyharmaddal is csökkenthetők a nyomtatási költségek – állítja a wisconsini egyetem informatikai tanszéke a tíz legismertebb karakterkészlet tesztelésére hivatkozva.
Vékonyabb betűi révén a Century Gothic márkanevű bizonyult a legjobbnak. Vele, heti 250 oldal kinyomtatása esetén, évi 14 ezer forintnyi összeggel került kevesebbe a printelés, mint a sokak által alapbeállításként használt Arial betűtípus esetében.
A neve alapján a legolcsóbbnak tűnő Econfont, valamint a szövegszerkesztők talán legismertebb típusa, a Times Roman is valamivel drágább volt, mint a húsz évvel ezelőtt megteremtett Century Gothic."
| Az üzleti folyamatok alapját az információk képezik, melyek a vállalatok, intézmények életében különböző formában (levél, fax, e-mail, szkennelt állományok, képek, stb.) jelennek meg és dokumentumokban testesülnek meg... A dokumentumok előállítása, tárolása, nyilvántartása, visszakeresése, kinyomtatása, a megfelelő helyre történő eljuttatása költséget és többletmunkát ró a vállalkozásokra miközben a kezelendő információk mennyisége napról-napra növekszik, ezért a munkatársak egyre több időt töltenek az iratok keresésével, nyilvántartásával, továbbításával, eltárolásával. A papír alapú dokumentumok mellett, az e-mailek kezelésére is egyre nagyobb figyelmet kell fordítani, hiszen jól érzékelhető tendencia, hogy a vállalakozások életében fontos üzleti információk egyre nagyobb arányban a munkatársak postaládájában találhatók meg. |
![]() |
Az elektronikus és papír alapú dokumentumok tengerében való hatékony eligazodáshoz olyan egységes dokumentummenedzsment (DMS, azaz Documentum Management System) rendszerre van szükség, amelyben a dokumentumok teljes életciklusa, a létrehozástól a lejáratukat követő megsemmisítésig egyetlen rendszerben felügyelhető.
A megfelelő dokumentummenedzsment-rendszer segítségével elektronikus útra terelhetők mindazon folyamatok, amelyek az iratkezeléshez, irodaautomatizáláshoz kapcsolódnak, legyen szó akár egyszerű iktatásról, feladatkezelésről, vagy elektronikus faxkezelésről, vonalkód-feldolgozásról, esetleg dokumentumok digitalizálásáról és nyilvántartórendszerbe illesztéséről.
| Egy elektronikus dokumentumkezelő rendszer bevezetésénél a beruházás megtérülését nehéz számszerűsíteni, de nyilvánvaló, hogy az iratkezelés racionalizálásával jelentős munkaidő- megtakarítás érhető el, elkerülhető a dokumentumok felesleges többszörözése, és jóval kisebb fizikai tárolóhely szükséges. Csökkennek a dokumentumok tárolásához, eléréséhez kapcsolódó költségek, valamint az iratok sokszorozási és szétosztási költségei. Ezek a közvetlen megtakarítások. Az azonnal számszerűsíthető költségcsökkentésen túl közvetett haszonként a kényelmesebb, gyorsabb, pontosabb munkavégzés, a határidőcsúszások csökkenése és az ellenőrizhetőség javulása összességében a vállalat eredményének növekedését hozza magával.A megfelelő dokumentummenedzsment-rendszer implementálásával számos üzleti előnyre is szert tehet a szervezet: a vállalat külső és belső kommunikációja felgyorsul, reakcióideje csökken, hatékonysága nő. Segítséget nyújt a vezetői döntési folyamat támogatásában, az emberi erőforrások jobb hasznosításában, hiszen használatával kiválthatók a rutinfeladatok (gépelés, kategorizálás, fénymásolás, stb.), és ezzel együtt az iratkezelés során felmerülő hibalehetőségek is minimalizálhatók. |
![]() |
Forrás: COMPUTERWORLD 2006. március 31.
|
|
|
© 2012
SDA Informatika Zrt - www.sdainformatika.hu


