





„A nyomtatási előnézet tanulmányozásával további siker érhető el: a printereket gyártó amerikai Lexmark tanulmánya szerint az internet terjedése következtében a kinyomtatott oldalak 17 százaléka pocsékolás. Ezeken a lapokon csonka szövegek, fölösleges reklámok vagy haszontalan jogi figyelmeztetések állnak."
Idézet: HVG HETILAP 201014. SZÁM Cikk: BETŰELVETÉS
TCO auditok eredményéből egyértelműen kiderül, hogy csak kényelmi szempontból vásárolunk több nyomtatót. Egyet fekete-fehér nyomtatásra, egyet színes nyomtatásra, egyet, ami mindent tud (multi eszközök), egyet faxolni, és egyet, amit büszkén mutathatunk ügyfeleinknek vagy partnereinknek és folytathatnák tovább a felsorolást.
Így állhatott elő az a helyzet, hogy a vállalatoknál túlnyomó többségénél egy személyre átlagosan 1,3 eszköz is juthat. Ennek kiküszöbölésre mindenképpen javasolt az eszköz park felmérése TCO Audit keretében, amely eredményei alapján optimalizálhatjuk eszközparkunkat, ezáltal pedig csökkenthetjük nyomtatási- és eszköz-karbantartási költségeinket.
„A legtakarékosabb betűtípus kiválasztásával egyharmaddal is csökkenthetők a nyomtatási költségek – állítja a wisconsini egyetem informatikai tanszéke a tíz legismertebb karakterkészlet tesztelésére hivatkozva.
Vékonyabb betűi révén a Century Gothic márkanevű bizonyult a legjobbnak. Vele, heti 250 oldal kinyomtatása esetén, évi 14 ezer forintnyi összeggel került kevesebbe a printelés, mint a sokak által alapbeállításként használt Arial betűtípus esetében.
A neve alapján a legolcsóbbnak tűnő Econfont, valamint a szövegszerkesztők talán legismertebb típusa, a Times Roman is valamivel drágább volt, mint a húsz évvel ezelőtt megteremtett Century Gothic."
„A betűválasztás mellett más módszerekkel is csökkenthetők a kiadások. A Gartner amerikai elemzőcég megállapította, hogy ha a felhasználók alapbeállításként használják a kétoldalas nyomtatást, harminc százalékos papírköltség-csökkentésre számíthatnak."
Ahogy az eszközök úgy a nyomtatási költségek is eltérőek lehetnek. Hiszen egy színes nyomtatás dupla annyiba kerül, mint egy fekete-fehér nyomtatás.
A felmérések eredményéből kiderült, hogy a felhasználók arra gépre nyomtatnak leginkább, amely helyileg a legközelebb van hozzájuk. Ezért érdemes a színes nyomtatók helyett, a fekete fehéret a dolgozók közelbe tenni, vagy az eszközöket bevonva szervezetenként vagy osztályonként egy központi multifunkciós gépet kihelyezni.
| KÖLTSÉGHATÉKONY ADMINSZTÁRCIÓ AZ ÖN IRODÁJÁBAN IS?! |
Mi segítünk Önnek a legmegfelelőbb, személyre szabott
megoldás kiválasztásában!
|
Engedje meg, hogy szíves figyelmébe ajánljuk vállalata iratkezelési és munkafolyamat-menedzselési teendőinek kezeléséhez és optimalizálásához a Poszeidon Document Management System (DMS) szoftvert, amely teljes körű megoldást nyújthat az Ön problémáira is. A Poszeidon DMS egy teljes körű iktatási és ügyviteli rendszer, mely végigkíséri az iratokat a beérkezéstől vagy a keletkezéstől kezdve az irattárazáson és postázáson át a selejtezésig, legyenek azok elektronikus - e-mail, fax, fájlban tárolt - és/vagy papír alapú dokumentumok. |
![]() |
A rendszer segítségével nyomon követheti az iratok teljes életútját, így minden dokumentumról azonnal tudni lehet, hogy a fizikai példány éppen merre található, ki dolgozik vele, a hozzárendelt feladatot határidőre végrehajtották-e, és az irat elektronikus példánya is azonnal elérhető.
A Poszeidon DMS támogatja az összes, iratokkal kapcsolatos munkafolyamatot, a meglévő irattári anyag gyors és tömeges, kötegelt szkennelését - ezzel lehetőséget biztosítva a modern, papírmentes ügyiratkezelésre való áttérésre -, és megvalósítja az ehhez szükséges elektronikus archiválást a jogszabályban előírt módon.
| Mikor és miben segíti Önt a Poszeidon DMS? |
Akkor, ha...
| Miért válasszon minket? |
Mert...
TEGYE MEG ÖN IS AZ ELSŐ LÉPÉST A KÖLTSÉGHATÉKONY
ADMINISZTÁRCIÓ IRÁNYÁBA!
A Poszeidon DMS megoldás csomaggal kapcsolatban további hasznos információhoz juthat, ha ide kattint.
|
|
|
© 2012
SDA Informatika Zrt - www.sdainformatika.hu


