





„A nyomtatási előnézet tanulmányozásával további siker érhető el: a printereket gyártó amerikai Lexmark tanulmánya szerint az internet terjedése következtében a kinyomtatott oldalak 17 százaléka pocsékolás. Ezeken a lapokon csonka szövegek, fölösleges reklámok vagy haszontalan jogi figyelmeztetések állnak."
Idézet: HVG HETILAP 201014. SZÁM Cikk: BETŰELVETÉS
„A legtakarékosabb betűtípus kiválasztásával egyharmaddal is csökkenthetők a nyomtatási költségek – állítja a wisconsini egyetem informatikai tanszéke a tíz legismertebb karakterkészlet tesztelésére hivatkozva.
Vékonyabb betűi révén a Century Gothic márkanevű bizonyult a legjobbnak. Vele, heti 250 oldal kinyomtatása esetén, évi 14 ezer forintnyi összeggel került kevesebbe a printelés, mint a sokak által alapbeállításként használt Arial betűtípus esetében.
A neve alapján a legolcsóbbnak tűnő Econfont, valamint a szövegszerkesztők talán legismertebb típusa, a Times Roman is valamivel drágább volt, mint a húsz évvel ezelőtt megteremtett Century Gothic."
Ahogy az eszközök úgy a nyomtatási költségek is eltérőek lehetnek. Hiszen egy színes nyomtatás dupla annyiba kerül, mint egy fekete-fehér nyomtatás.
A felmérések eredményéből kiderült, hogy a felhasználók arra gépre nyomtatnak leginkább, amely helyileg a legközelebb van hozzájuk. Ezért érdemes a színes nyomtatók helyett, a fekete fehéret a dolgozók közelbe tenni, vagy az eszközöket bevonva szervezetenként vagy osztályonként egy központi multifunkciós gépet kihelyezni.
„A betűválasztás mellett más módszerekkel is csökkenthetők a kiadások. A Gartner amerikai elemzőcég megállapította, hogy ha a felhasználók alapbeállításként használják a kétoldalas nyomtatást, harminc százalékos papírköltség-csökkentésre számíthatnak."
TCO auditok eredményéből egyértelműen kiderül, hogy csak kényelmi szempontból vásárolunk több nyomtatót. Egyet fekete-fehér nyomtatásra, egyet színes nyomtatásra, egyet, ami mindent tud (multi eszközök), egyet faxolni, és egyet, amit büszkén mutathatunk ügyfeleinknek vagy partnereinknek és folytathatnák tovább a felsorolást.
Így állhatott elő az a helyzet, hogy a vállalatoknál túlnyomó többségénél egy személyre átlagosan 1,3 eszköz is juthat. Ennek kiküszöbölésre mindenképpen javasolt az eszköz park felmérése TCO Audit keretében, amely eredményei alapján optimalizálhatjuk eszközparkunkat, ezáltal pedig csökkenthetjük nyomtatási- és eszköz-karbantartási költségeinket.
A Poszeidon megoldást kínál a szervezeti ügyintézés munkafolyamatainak magas szintű, integrált szabályozására, adminisztrálására és nyomon követésére.
Az iktatott iratok tetszőleges módon ügyiratokba rendezhetőek, melyekhez szabadon szerkeszthető, részletesen adminisztrált munkafolyamatok illeszthetőek.
| Ügyirat kezelés |
A dokumentumokkal kapcsolatos szervezeti munkafolyamatok megkönnyítése érdekében, a Poszeidonban iktatott iratok ügyiratokba szervezhetőek, majd ezekhez az ügyiratokhoz különböző feladatok, munkafolyamatok, ügykörök kapcsolhatóak.
Ügyviteli funkciók:
• Egy ügyhöz tartozó iratok szerelése,
• Iratok szabad csatolása ügyirathoz (csatolás,beszerelés,kiszerelés),
• Ügyirat egészére vonatkozó csoportos műveletek (irattárazás, postázás),
• Szabad ügymenetű, illetve vezérelt ügyiratok,
• Ügykörök szerinti hierarchikus csoportosítás,
• Határidők megadása, figyelése illetve ikonos megjelenítés,
• Munkafolyamatok létrehozása.
| Munkafolyamat kezelés |
Az iratok ügyiratokba szervezésének legfőbb előnye a Poszeidonban, hogy az egyes ügyiratokhoz munkafolyamatok rendelhetőek, melyek adminisztrálását, és nyomon követését a rendszer automatikusan elvégzi.
A munkafolyamatok megtervezését egy vizuális szerkesztő felület segítségével lehet elvégezni, ennek köszönhetően azok könnyedén módosíthatóak, és aztán ezeket a rendszer felhasználói megoszthatják egymás között.
A Poszeidon a munkafolyamatok minden lépését nyomon követi, a különböző lépések elvégzésének időpontját és időtartamát, illetve az adott munkafolyamatot végző személyt, személyeket is regisztrálja.
Munkafolyamat funkciók:
• Előre definiálható munkafolyamatok,
• Lehetséges eredmények meghatározása,
• Munkafolyamatok egyszerű vizuális szerkeszthetősége, definiálása,
• Munkavégzők, lezárási jogkörrel rendelkezők meghatározása,
• Szervezeti egységek részfeladatainak meghatározása,
• Vélemények, javaslatok, bírálatok,
• E-mail értesítések (feladatok kiírása, lezárása; határidők).
| Tájékoztatás egyszerű, egyedi feladatokról |
Az egyedi feladatok könnyű adminisztrálásának érdekében, a Poszeidon tartalmaz egy tájékoztató felületet. A rendszerben iktatott irathoz a megfelelő jogosultsággal rendelkező munkatárs kiválasztja egy listából a feladat elvégzésével megbízott kollégát, vagy kollégákat, majd szövegesen leírja az elvégzendő feladatot. Ezután a Poszeidon automatikusan e-mail értesítést küld a feladat elvégzésével megbízott dolgozónak, és a programban egy külön felületen megjeleníti számára az adott iratot és a feladatokat.
Feladatkiírási, szignálási funkciók:
• Egyszerű feladatok gyors kiírásának lehetősége,
• E-mailes értesítés a feladatvégzőknek,
• Továbbítási, átruházási funkció,
• Több résztvevő kezelése.
| Belső információáramlás támogatása |
A naprakész tájékoztatás érdekében a dokumentumokkal kapcsolatos különböző eseményekről (pl.: fax érkezése, feladathoz kapcsolódó határidők, posta érkeztetés, véleményezés) a felhasználók e-mailben értesítést kaphatnak. Az értesítések köre felhasználónként, vagy felhasználói csoportonként személyre szabható.
Belső információáramlási funkciók:
• Tevékenységek, ügymeneti cselekmények naplózása,
• Felelősségi és munkakörök leképezése, ellenőrzése,
• Iratok, ügyiratok mozgásának nyomon követése,
• E-mailes értesítés változás esetén.
|
|
|
© 2012
SDA Informatika Zrt - www.sdainformatika.hu


